2013. július 23., kedd

Betűtanulás: A betű

Nórit kb. fél éve kezdték érdekelni a betűk. Magától kezdte kérdezgetni a könyvekben, hogy "ez mi?" Én mindig mondogattam, hogy melyik betűnek mi a neve, de azt nem gondoltam, hogy meg is jegyzi ezeket. Azt meg pláne nem, hogy idegen szövegkörnyezetben is felismeri őket. A nevét alkotó betűket tanulta meg a leggyorsabban, ugyanis a kiságyára kiragasztottuk színes, mintás betűkkel a nevét. Ezeket a betűket már babakorában is nagyon szerette nézegetni. Mikor meg is neveztük őket, nagyon tetszettek neki.
A következő betűket ismeri: A, B, C, D, E, I, K, M, N, O, T, ezeken kívül a P és S betűket is néha felismeri.

Mivel azóta sem lankadt az érdeklődése a betűk iránt, úgy gondoltam, hogy elkezdünk játékos formában tanulni a betűkről. Ezek a játékok, feladatok több szempontból is hasznosak. A betűkkel való ismerkedésen kívül számos más területen is fejlesztik a kisgyerekeket.

A héten az "A" betűvel ismerkedtünk. Minden nap (azaz majdnem minden nap) csináltunk valamilyen feladatot, ami ezzel a betűvel kapcsolatos. Próbáltam arra figyelni, hogy a szavak, melyekkel az "A" betűt tanuljuk magyarul és angolul is "A"-val kezdődjenek.

Első projekt: nyomtatott nagy "A" betű - a, mint alma (apple)

Hozzávalók:
- 1 db fehér A4-es lap (3 db)
- 1 db színes A4-es karton lap
- 1 db alma
- akrilfesték (2 különböző színű)
- matricák, vagy rajzoláshoz lap és színes ceruzca, esetleg filctoll
- papírragasztó
- olló

Egy fehér A4-es lapra megrajzoltam egy nyomtatott "A" betűt. (Nyomtató híján, kerestem az interneten egy nyomtatható "A" betűt, majd nemes egyszerűséggel a képernyőre helyeztem a fehér lapomat és átrajzoltam az "A" betű vonalait.)
Ezután zöld és piros (valamint sárga, de ez teljesen feleslegesnek bizonyult) akrilfestéket nyomtam egy papírra, kikevertem pici vízzel. Kettévágtam egy almát és a vágott felével belemártottuk a festékbe. Majd az almákkal nyomdázott Nóri a nagy "A" betűre. Persze sok helyen túlment a vonalakon, de ez nem lényeg. Az a fontos, hogy mondjuk el, hogy most a nagy "A" betűre nyomdázunk az almával és hangsúlyozzuk, hogy "a, mint alma". Ami pedig ennél is fontosabb, hogy hagyjuk, hogy kedvére nyomdázzon a gyerek :) Nyugodtan dőljünk hátra, iszogassuk az előre bekészített limonádénkat és hagyjuk őket szórakozni!



Mikor megunta Norca a nyomdázást, kicsit hagytuk száradni a festéket. Majd kivágtam az "A" betűt. Nóri kiválasztott egy színes kartonpapírt és erre felragasztottuk az almalenyomatos "A" betűnket. Ezután ismét jött egy kis móka: "A" betűvel kezdődő tárgyakat ragasztottunk az "A" betű köré (ananász, autó, ajándék, alma).


Majd a lakásban is kerestünk "A" betűvel kezdődő tárgyakat: ajtó, ablak, asztal, anya :)

Második projekt: a, mint akvárium (aquarium) készítése papírtányérból

Hozzávalók:
- 2 db papírtányér
- fólia (egy papírtányérnyi darab)
- színes papírok (nekem 4 féle papírom volt, kisebb darabok)
- színes rízs (nekem 4 féle színes rízs van itthon, színes rízshez receptet Áginál találtok)
- ujjfesték (vagy színes lapok, vagy sima festék, esetleg filctoll)
- papírragasztó
- olló

A következő nap egy akváriumot készítettünk. Megkértem Nórit, hogy ujjfestékkel színezzen be kékre és zöldre egy papírtányért.


Kicsit hagytuk száradni, de nem kell, hogy a festék teljesen száraz legyen. Közben kivágtam két halacskát és két tengeri csillagot. Mindegyik különböző színű volt. Megkértem Nórit, hogy az azonos színű állatok mellé tegye az ugyanolyan színű színes rízst. Ez a feladat nagyon nehezen ment, mert már alig várta, hogy felragaszthassa a színes rízseket :) Beragasztóztam a halakat és a tengeri csillagokat és Nóri mindegyikre ragasztott a megfelelő színű rízsből.


Aztán az állatkákat felragasztottuk az akvárium alapunkra (mivel a festék nem száradt meg teljesen, nem is kellett hozzá külön ragasztót használunk). Ezután egy másik papírtányér közepét kivágtam, felragasztottam rá egy darab fóliát. Majd a két tányért összeragasztottuk. Nóri kérte, hogy még ragasszunk, így színes csillagokkal díszítettük az akváriumunk szélét. Azóta is megnézi naponta többször is a halacskákat :)


Harmadik projekt: kicsi "a" betű - a, mint alma 

Hozzávalók:
- 1 db fehér A4-es papír
- piros színű selyempapír (nagyon kevés kell belőle, bármilyen papír vagy anyag megfelel)
- zöld papírdarab
- fekete papírdarab
- zseníliadrót
- papírragasztó
- olló

Másnap két feladatot is megcsináltunk. Az elsőben a kicsi "a" betűt gyakoroltuk. Egy fehér A4-es papírra rajzoltam egy kicsi "a" betűt. Piros selyempapírból pici darabokat vágtam. Kivágtam két zöld levelet és néhány apró fekete magot is. Nórinak elmondtam, hogy ez a pici "a" betű és hogy mi a feladat. Én beragasztóztam az "a" betű pocakját, Nóri körberagasztgatta a piros papírdarabokkal.


Majd beragasztóztam a zöld leveleket. Ezeket is felragasztotta Nóri, végül a magokat a belsejébe. Vágtam ki kicsi narancssárga és citromsárga köröket (ezek lettek volna a hernyónk teste, ami a pici "a" felső részén mászik). Mondtam is Nórinak, hogy ebből lesz a hernyó és óvatlanul elővettem a zseníliadrótokat is, amik a hernyó szarvacskái lettek volna. Nóri sikongatott a zseníliadrót láttán. Az összeset kivette, rendezgette. Gondoltam, nem zavarom. Kb. 20 percet szórakozott velük. Én közben elpakoltam, kiteregettem... Majd mikor megunta, visszatértünk a hernyó-projekthez. Mondtam neki, hogy ezekből a körökből lesz a hernyó, de Nóri mondta, hogy "nem!" és a zseníliadrótokra mutatott, hogy "ez a hernyó!" Na jó! Kértem, hogy válassza ki milyen színű legyen a hernyó. Majd próbáltam a képességeimhez mérten hernyóra formázni a zseníliadrótot. Végül még szemeket is ragasztottunk rá. Mint tapasztaltam, a zseníliadrót nem a legkönnyebben ragasztható dolgok egyike, de megküzdöttünk vele :) És íme a pici "a" betűnk: alma, hernyóval!


Negyedik projekt: nagy és kis "A" betűk gyarkolása - a, mint arany színű csillámmal

Hozzávalók:
- 1 db fehér A4-es papír
- arany színű csillámpor
- újságból kivágott betűk (minden betű jöhet, próbáljunk jobb minőségű magazint előkeresni és csak a nagyobb betűket vágjuk ki)
- papírragasztó

Mivel nagyon jól szórakoztunk, improvizáltam még egy feladatot. Egy A4-es lapra fehér ragasztóval megrajzoltam egy nagy és egy kicsi "a" betűt.


Kértem Nórit, hogy arany színű csillámmal szórja meg a betűket. Így lett egy arany színű nagy A betűnk és egy kicsi. (Ezt a szórást, színezést, csillámozást imádta Nóri!)


Előre kivágtam rengeteg betűt egy újságból és megkértem Norcit, hogy válogassa ki közülük a kicsi és a nagy A betűket. Bevallom nagyon féltem ettől a válogatós feladattól, de Nórinak nagyon tetszett. Akkurátusan, egyesével átnézte a betűket. Minden "A" betű láttan izgalomba jött és azokat külön rendezgette. A kicsi "a" betűk közül nem ismert fel mindet, de a nagy "A" betűk simán mentek.
Majd ezeket a betűket az arany színű betűk köré ragasztotta Nóri. A nagy "A" köré mentek a nagyok, a kicsi köré a kicsik. Mikor elfogytak a betűk mondta Nóri, hogy "még betűzzünk!" :) ékes bizonyítéka, hogy tényleg élvezte a dolgot.


Ötödik projekt: alma papírtányérból

Hozzávalók:
- 1 db papírtányér
- piros és sárga ujjfesték
- zöld színű papírdarab
- fekete színű papírdarab

Pénteki napra nem terveztem semmi foglalkozást, de egy gyerek mellett már megtanultam, hogy anya tervez, gyerek végez :) Nóri majdnem négy órát durmolt délután, így már késő lett volna, hogy elinduljunk a strandra, ezért itthon maradtunk. Az uzsonna után jól eljátszott egyedül, de aztán unatkozott. Elővettem hát egy papírtányért és mondtam, hogy csináljunk belőle almát. Nóri ujjfestékkel befestette a tányért pirosra.


Majd külön kérte, hogy citromsárgát is tehessen rá, így azzal is átfestette. Én közben kivágtam zöld papírból két levelet és feketéből egy szárat és néhány pici darabot a virág részének. Ezeket a festékes papírra tapasztottuk (nem kell hozzá külön ragasztó).


Nórinak annyira megtetszett az alma, hogy meg is kívánt egyet :) így elmajszolt néhány falatot.

Hatodik projekt: a, mint angyal (angel) papírtányérból

Hozzávalók:
- 1 db papírtányér
- 4 db muffinpapír
- sárga papírdarabok
- fekete és piros (filc)toll
- arany színű csillám
- papírragasztó
- olló
- ceruza

Aztán elővettünk egy másik papírtányért. Ebből angyalkát készítettünk. A tányéron bejelöltem ezeket a vonalakat.


Majd kezdődött a móka! Kivágtam négy muffinpapír közepét és a megmaradt darabot (azaz a széleket) négy részbe vágtam. Ezeket felragasztottuk körbe a papírtányér szélére. Majd a megrajzolt vonalak mentén levágtam a tányért. A levágott kisebb darab lett az angyal ruhája, míg a nagyobb rész a feje és a szárnyai. Így kicsit bonyolultnak hangzik, pedig pofonegyszerű!

Feldíszítettük (főleg én...) az angyalka fejét. Nóri ragasztózta a hajnak bekészített sárga papírdarabokat, én pedig ragasztottam. Megrajzoltam az angyalka arcát és aztán Nóri felragasztotta a ruháját és a két szárnyára két muffinpapír középső részét. Majd az angyalka ruháját (azaz a kisebb kivágott részt) felragasztottuk és voila! Kész is a kis angyalka! Még eszembe jutott az arany csillámpor, így húztam egy ragasztós csíkot az angyal fejére, Norca becsillámozta, így lett az angyalkánknak glóriája is. Szerintem édes lett! :) Ennek az elkészítését is élvezte Norca, de azt hiszem ennél bonyolultabb és nagyobb munkát igénylő feladatot nem érdemes ilyen kicsikkel csinálni.


És akkor jöjjön egy mozgással kapcsolatos játék! Építsünk alagutat! Én nagyon egyszerű módját választottam ennek: összetoltam a székeket és Norcinak a székek alatt kellett kúsznia a rögtönzött "alagúton".

Illetve az "A" betű lázban égve, meghallgattuk az Alma együttes Alma című számát és többször elolvastuk József Attila Altatóját. Ezeken kívül érdemes külön kiemelni a kicsiknek, ha a családban valakinek a neve "A" betűvel kezdődik (nálunk csak simán Anya és Apa). És persze ne felejtsük el a kedvenc mesehősöket sem megemlíteni (én a Boribonos meséket olvasva mutattam Nórinak, hogy Annipanni neve "A"-val kezdődik).

Nórinak nagyon tetszenek a feladatok. Többször is kérdezte a héten, hogy "És tudsz mondani szavakat 'A' betűvel?" -ismételve az általam feltett kérdést :)
Csütörtökön pedig egy igazán meglepő dolog történt: az érintőképernyőn rajzolgatott és rajzolt valami tető félét, majd mikor megkérdeztem, hogy ez mi, mondta, hogy "A" betű... :) Arról nem beszélve, hogy látom ahogy napról napra fejlődik a kézügyessége. Már sokkal ügyesebben ragaszt, illeszt, használja a ragasztót is, ezek még a múlt hét elején nem nagyon mentek neki. Remélem a lelkesedése és az érdeklődése megmarad :)

Ötleteket innen, innen és innen vettem.

Nincsenek megjegyzések: