2012. október 31., szerda

Októberi hosszú hétvége

Az elmúlt hétvége "Bank Holiday" volt itt Írorszgában. Ez azt jelenti, hogy hétfő munkaszüneti nap volt. Azaz egy háromnapos hosszú hétvégét tölthettünk együtt.

Tavaly wellness-ezni voltunk Arklow-ban, ami igazi pihenős kikapcsolódás volt. Idén azt terveztük, hogy Belfast-ba látogatunk el, ugyanis még csak átutazóban voltunk ott. De Balázs rámbízta a szervezést, én pedig jól kifutottam az időből és végül itthon maradtunk.

De sebaj! Szombaton gyönyörű idő volt. Délelőtt én jógán voltam, Balázs és Nóri addig elmentek vásárolni a Tesco-ba. Kihasználva a jó időt, délután elautóztunk a Blackrock-i játszótérre. Nóri sokat játszott, utána tettünk egy kis sétát a tónál, ahol most is sok kacsa, hattyú és egyéb madár volt. Délután átjött Ella és elvitte Nórit sétálni. Mi addig ellógtunk Balázzsal vacsorázni. A Michie Sushi nevű étterembe mentünk, ami nemrég nyílt a városban. Hetekkel ezelőtt szerettünk volna elmenni Balázzsal kettesben sushizni, de sajnos Nóri annyira sírt, amikor rájött, hogy elmegyünk és kettesben marad Ellával, hogy nem volt szívem őt itthon hagyni. Mióta visszajöttünk a nyaralásunkból, Ella már másodszorra vigyázott Nórira és szerencsére ezúttal nem volt sírás :) Szóval nyugodt szívvel mehettünk el.

Nagyon jó volt kicsit kettesben kikapcsolódni. A sushi is nagyon finom volt. Szóval nagyon jó kis esténk volt. Már 8-ra itthon is voltunk, úgyhogy mi fektettük le Nórit. Ella adott neki vacsit.  Nagyon jól eljátszottak. Ella nagyon aranyos. A szomszédos shopping center-be vitte Nórit sétálni (mert már elég hűvös volt az idő a kinti sétához) és vett neki pillangós matricákat és egy mappát is, amikbe összegyűjthetjük Nóri rajzait. Most ugyanis a dohányzóasztal alsó részbe vannak bedobálva a rajzok. Nórival együtt felragasztgatták a pillangókat a mappára. Nóri imádja a mappát! :)

Vasárnap pocsék idő volt: szürke, esős. Úgyhogy itthon voltunk, főzőcskéztünk, játszottunk. Délután elállt az eső és kimentünk kicsit sétálni.

Vasránap Donabate-be autóztunk el. Ez egy kis falu Dublintól nem messze, északon. Itt található a Newbridge Farm and House, ami egy régi birtok, nagy házzal és van egy nagy, látogatható farmja. Igazából minket a farm érdekelt, úgy gondoltuk Nórinak érdekes lehet a sok állat, illetve olvastuk a honlapon, hogy Halloween alkalmából "kísérteties" a hangulat.
Szóval reggeli után gyorsan összepakoltunk és útnak is indultunk. 11 körül értünk oda. Nóri az úton elaludt, így kipihent volt, mire megérkeztünk. A farm elég nagy területű és mindenféle háziállat megtalálható (póni, szamár, baromfi, disznó, kecske, bárány stb.), de voltak pávák, papagájok, fekete hattyúk és vadludak is. A képek sajnos nem a legjobbak, mert telefonnal készültek.


Félelmetes pókdekoráció. Nórit nem nagyon zavarta... engem annál inkább!

Ezek a kecskék nagyon tetszettek Nórinak :) Mióta ott jártunk mutatja a "kecske" jelét és mondja, hogy "hopp", mivel a kecskék igen játékos kedvükben voltak és össze-vissza ugráltak, kergették egymást :)
Csontváz és napos csibék... :)









Kicsit több, mint egy órát barangoltunk a farm területén. Mindenhol voltak Halloween-i dekorációk. Szerencsére Nóri nem rémült meg a sok csontváz és pók láttán. De azért mindig mutatta, hogy "megijedni", de közben nevetett is. Olyan játékos dolognak fogta fel. Gondolom sokat jelentett ebben, hogy mi is nevettünk és elvicceltük a dolgot.

A farm után beültünk a teaházba, ami gyakorlatilag egy kis büfé-szerű étterem. Melegszendvicseket, leveseket, süteményeket és persze forró italokat árulnak. Elég zsúfolt volt, így kicsit várnunk is kellett, hogy bent le tudjunk ülni. Kint is voltak asztalok, de azért a kinti ücsörgéshez kicsit hűvös volt. Nyugodtan megebédeltünk és átsétáltunk a szomszédos játszótérre ("Adventure Playground"). Itt is eltöltöttünk majdnem egy órát. Ez a játszótér eddig a kedvencünk itt Dublin környékén. Sokan voltak, de rengeteg a játék, sehol sincs sorbanállás. Sok-sok mozgásfejlesztő játék van kicsiknek és nagyoknak is. Nóri nagyon élvezte mindet.





Legközelebb egész biztosan a házat is megnézzük! Illetve az egész birtok hatalmas. Nagyokat lehet sétálni és vannak külön kijelölt helyek, ahol lehet piknikezni és sütögetni is. Szóval jó idő esetén akár egy egész napot is el lehet itt tölteni a kicsikkel.
A park most gyönyörű őszi színekben pompázott. Imádom az őszi avar illatát! Szerencsére az idő is elég jó volt. Nem fújt a szél, sőt délutánra még a nap is kisütött.


Három óra körül indultunk haza. Nóri ismét elaludt a kocsiban.


Nem akartuk, hogy felébredjen, így kicsit még kocsikáztunk és elmentünk az egyik szomszédos faluba, Killiney-be, a Park Hill-re (legutóbb húgomékkal jártunk itt). Nóri kicsit több, mint egy óra szundítás után felébredt és nagyon élvezte a kis sétát. Felmentünk a hegy tetejére. Ismét gyönyörű volt a kilátás. Megvártuk a naplementét és jöttünk is haza, mert kezdett hűvös lenni.

Nagyon szép, tartalmas hétvégénk volt! Mindig meglepődök, hogy milyen gyorsan szaladnak a napok, hiszen pár nap és ismét itt a hétvége :)

Nincsenek megjegyzések: